PÁLFALVI NÁNDOR ÍRÓI VILÁGA

Ez a honlap azért készült, hogy még több ismeretet nyújtsak magamról, az írói munkámról, világnézetemről, és hazámhoz, honfitársaimhoz való ragaszkodásomról.

img_0607.jpg

PÁLFALVI NÁNDOR

NÉZZ MEG JÓL A FÉNYBEN

 

Gyász és szerelem

Harmati Edina |  2009. január 14

 

Pálfalvi Nándor költészete és művészete számomra eddig ismeretlen volt. De amint kezembe vettem verses kötetét, melynek címe: Nézz meg jól a fényben, újra rádöbbentem: az irodalom megannyi kincse vár még arra, hogy felfedezzük!

Amikor a könyvesboltban sétálgattam, legelőször a kötet borítójára lettem figyelmes. A könyv tengerkék bársonyba volt burkolva, melyet aranyszínű betűk díszítettek. Hívogatta tekintetem, és amikor kezembe fogtam, még nem tudhattam, hogy egy gyöngyszemet tartok markomban. Bevallom, hogy elsősorban szépsége miatt vettem meg. Úgy gondoltam rá, mint egy műtárgyra, amely majd szekrényem polcát fogja díszíteni.

De nem bírtam szabadulni a gondolattól: vajon a megnyerő külcsín ugyanolyan belsőt is rejt? Így hát belelapoztam...

Már az első vers olvasása után tudtam: a kötetet a veszteség, az üresség, a remény és a bizonytalanság érzéséből született. A költő elvesztette a legfontosabbat, amit egy férfi csak elveszíthet: feleségét, aki egy személyben testesítette meg a gyermekkori szerelmet, szerető hitvest, hű társat, örök barátot.

Gyönyörűen, kezünket és tekintetünket óvatosan vezetve avat be minket a lírai én a lelkének legmélyebb és legféltettebb titkaiba. Olyan őszintén vall a szívében hömpölygő érzelmekről, mintha csak saját tükörképének, saját lelkiismeretének panaszolná azokat. Mintha titkos naplót olvasnánk, amelyben nincsenek üres kifogások, nincsenek mentegetőzések, csak a valóság van.

A verseket olvasgatva bebizonyosodik: meghalni könnyebb, mint elviselni azt, hogy valaki meghal. Az űr, amelyet egy szeretett személy elvesztése okoz azokban, akiket itt hagy, mélyebb, mint a sír, ahol a halott porrá lett teste pihen.

Ahogy egy ember, amikor szembesül azzal, hogy életének hamarosan vége szakad, úgy a gyászoló személynek is meg kell küzdenie a svájci orvos és tudós, Elisabeth Kübler-Ross által a halál öt szakaszának nevezett fázisokkal. Ezek a tagadás, a düh, az alkudozás, a depresszió és a beletörődés. 

Mindenki, aki már valaha is átélte egy szeretett személy halálát, tudja: olyan, mintha szívének egy darabját szakították volna ki testéből. Nem érti, miért kellett mindennek megtörténnie. Nem érti, miért éppen azzal a személlyel történt mindaz, ami történt. Nem érti, amikor azt mondják neki: majd az idő minden sebet begyógyít. Valóban így volna? A múló idő gyógyír minden fájdalomra? De mennyi idő kell hozzá? Annak a halála után, aki az életet jelentette a hétköznapok szürke pillanataiban, milyen hosszú időnek kell eltelnie, hogy újra mosolyogjunk? Hol ér véget a gyász időszaka, és mikor engedhetünk utat annak, hogy végre saját magunkkal is törődjünk?

Pálfalvi Nándor kötetének lírai alanya ugyanis nemcsak arról vall, hogy elveszítette feleségét, hanem megmutatja nekünk, hogy létezik kiút a gyászból. Az ember nemcsak egyszer szerethet életében, és nemcsak egy személy szeretheti. Ő megpróbált tovább élni, bár szerelme halála után még az ébredés is gyötrelem volt: „Már nem is alszom, csak forgolódva várom, míg felkelhetek, számra szorítom a kezem, hogy ne üvöltsem: Minek!"

Hosszú idő kell ugyan hozzá, de újra rátalál a szerelem. De ez már nem a fiatalkor bűn nélküli, tiszta érzése, hanem a tiltott gyümölcs élvezete. Ugyanis férjes asszonyt szeret. A nő őrlődik közte és férje között, míg a beszélő a lelkiismeretével csatázik. Bűntudatot érez amiatt, hogy jóval idősebb szeretett asszonyánál. Esze bármennyire is tudja, hogy nem jól cselekszik, és a társadalom is rosszallóan néz kettőjükre, lelke és szíve mást mond: epekedik azért, hogy birtokolhassa szerelmét. Versei útján győzködni a nőt, aki képtelen régi és új élete között dönteni: „Én voltam örök Napod... S most a Holdat választanád újra, ha nem is melegít?" Miért nem hagyjuk ott a járt utat a járatlanért, holott egy karnyújtásnyira ott vár minket a boldogság?

A kötet elolvasása után értettem meg csak igazán az előszó gondolatát, amelyben Sipos Tamás vall a könyvről: „Olyan volt, mint első találkozásom a szerelemmel, felidézte azt a régi örömöt bennem."

Minden egyes vers sajátos érzéseket ébreszt az olvasóban, és kérdések lavináját indítja el. Miért vagyunk mégis félszegek, amikor a szerelemmel találkozunk? Miért érezzük néha úgy, hogy minket senki sem szeret? Miért hajszolunk anyagi javakat, amikor elhanyagoljuk a körülöttünk lévő embereket? Miért nem használunk ki minden egyes percet, hogy azokkal, legyünk, akiket valóban szeretünk? Miért nem látjuk meg ebben a zűrzavaros világban, hogy az egyetlen menedék: a szerelem?

A könyv által újabb kincsre lelhettem. Mindenkinek ajánlom ezt a verseskötetet, aki lélekben gazdagodni akar. Az ilyen javak ugyanis felbecsülhetetlen értékűek.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 14
Tegnapi: 16
Heti: 34
Havi: 235
Össz.: 49 276

Látogatottság növelés
Oldal: KRITIKÁK, ISMERTETŐK
PÁLFALVI NÁNDOR ÍRÓI VILÁGA - © 2008 - 2024 - ovassengem.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »