PÁLFALVI NÁNDOR ÍRÓI VILÁGA

Ez a honlap azért készült, hogy még több ismeretet nyújtsak magamról, az írói munkámról, világnézetemről, és hazámhoz, honfitársaimhoz való ragaszkodásomról.

          PÁLFALVI NÁNDOR                                            .

                  DR.N (A BESÚGÓ) 5-9. FEJEZET

                                                       5.

A főigazgató az iroda ajtajában fogadta őt.  -  Tessék  - mutatott a fotelra.   - Almási professzor úr ajánlotta magát  - folytatta ugyanazon az udvarias hangon. Henrik semmi olyan mellékzöngét nem érzett benne, ami zavarta volna. Ebből arra következtetett, hogy a prof. egy kukkot sem szólt arról, miért szabadult meg tőle.  - Egy tbc-s urológiát szeretnék itt létrehozni. Volna kedve ilyesmihez? - kérdezte Károlyí doktor. - Ő egy kis bizonytalankodással bólintott.  - Na, figyeljen ide, Henrik! Hívhatom így?  - Persze főigazgató úr - felelte. Egyszerűen nem volt ínyére ez a hirtelen lerohanás. Talán mert mindig élt még benne az a bosszúság, hogy Almási professzor is a keresztnevén szólította. Valamiért egyáltalán nem tartotta szimpatikusnak a főigazgatót.  Ez már a második, összegezte, a gazdasági főnököt is ide sorolva.  Egyedül a szamaras Viktor volt kedvére való. Na meg a csajok, a nővérszálláson. Károlyi doktor kijött az íróasztala mögül és letelepedett melléje.  - Nem kell főigazgatóznia, a Bokor Tihamér bíztatta erre, igaz?  - Fanyar mosolyra húzta a száját.  - Majd egy kis idő múlva  jobban átlátja a helyi dolgokat. Semmiképpen nem akarom most szakmai kérdésekkel terhelni, csak biztos akarok lenni abban, hogy valóban érdekli a tbc-s urológia.  - Henrik majdnem összeborzadt. Őt a tüdőbetegség sem érdekelte. Amikor Erika kiszabadította a száműzetéséből, helyhiány miatt az urológián helyezte el. Nem értett hozzá, tüdőgyógyász képesítése volt. Mégis majd négy évet húzott le ott. Erika elégedett volt vele, többször mondta, hogy már most megkapnád az urológus szakorvosit. És ő azalatt a három év alatt le is tette a szakvizsgát. Nem szorgalomból, csak valahogy hasznosítani akarta az agyát. Az apja szokta mondani mindig: hasznosítsd az agyadat.  De azért most csak ímmel-ámmal felelt, mert nem igen akaródzott neki ilyen helyen osztályos orvosként kulizni.  - Az urológia a jelenlegi megbetegedések száma szerint, nem képezne egy egész osztályt,  - folytatta Károlyi doktor. - Viszont egyre több a felismert extrapulmonális tuberculosis. Ezeket elkülönítenénk a pulmológiától. Tehát egy ilyen vegyes osztályt kellene együtt felállítanunk, mit szól hozzá? - Természetesen, ahogy gondolja, igazgató úr. - Na, ezt akartam hallani, Henrik. - Bólintott elégedetten  a leendő főnöke.

                                                    *

Most aztán tanakodhatott, hogy miről is van itt szó. Miféle beosztás vár rá? Nem értette, mi a fene ez a nagy bizalom? A végén még tényleg adjunktus leszek, gondolta. Jót nevetett ezen, pedig ha  alaposabban elemzi az igazgató szavait, ennél még többet is remél.

A délutáni vizit alatt végigkísérte a tüdőosztályokon. Furcsának ítélte, hogy itt ilyenkor tartják a nagyvizitet. Persze, mert Károlyi főigazgató úr a megyei Tüdőgondozó Intézetben van minden délelőtt. Ez csak másodállása. De ismerte a betegeket, kérdezgette őket, és azok bátran feleltek. A négy orvos, aki a viziten végigjárta vele a két emeletet, igen szűkszavú volt, úgy kellett belőlük minden információt kihúzni. Henrik látta, hogy egymás közt is, és a dirivel is feszült a viszony. Viszont hozzá kedvesek voltak. A férfi osztály főorvosa, Dr. Kohán Szilveszter, már ott a viziten megkérdezte: "Jössz az osztályomra?" Vajda Robi meg, a női osztály vezetője, azt súgta oda: "Vizit után várlak az orvosiban, majd dumálunk." Rögtön kitalálta, hogy itt valami nagy gubanc van, amibe ő is belegabalyodhat, ha nem vigyáz. Egy-egy emelet képezett egy betegosztályt. Ahogy számolta, nyolc-nyolc kórterem nyílt a folyosóról kétoldalt, de az első emeleti női részlegben, csak tíz  szobában voltak betegek, mindegyikben hárman-négyen. A második emeleten, a férfiaknál, hasonló volt a helyzet, de egy-egy szobában alig voltak ketten. Később megtudta, hogy ez volt a protekciós osztály. A Kohán főorvos úré. Henrik egyelőre nem tudta elképzelni, hová tervezi a diri az urológiát. Illetve, nagyon is sejtette. Lesz ám itt nagy összevonás! Ahogy erre rájött, nemigen kívánkozott bármelyik osztályra. Sőt, most már az a lehetőség is felmerült benne, hogy az igazgató úr, az újonnan felállított urológiára, nem választ főorvost a meglévő orvosai közül. Ennek a gondolatába is beleizzadt.

Ilyen feszültségben kísérte vissza az irodájába. Az a beszélgetés ott, mindent eldöntött, tudta, hogy ide jön, akármibe is csöppen. A jelenlegi helyzeténél rosszabb nem lehet. Károlyi doktor olyan közvetlen és barátságos volt, amilyet nem tapasztalt még egyetlen felettesétől sem a pályafutása alatt. Az igaz, hogy az első kérdése az volt:  - Na, mi a benyomása a dolgokról?  - Minden rendben, felelte.  - Nézze, Henrik, velem nem kell udvariaskodnia. Különben is, amit ma látott, pár nap múlva már egészen más képet mutat. Biztosan elmondta magának Almási professzor úr, hogy mire számíthat itt. És ígérem, hogy nem is fog csalatkozni. Csak úgy közbevetőleg kérdezem, elsején munkába tud állni?  - Hogyne.  - Felelte. De az idegesség újra erőt vett rajta, a félreértés miatt, hogy a főigazgató azt gondolja, ő valami haveri viszonyban van a proffal. Már éppen szólni akart, hogy őneki semmit nem mondott a professzor úr, az a gömbfejű barom, tette volna hozzá magában, de Károlyi doktor megelőzte.  - Egy orvosi lakás várja itt. Szerencsére a miénk egyike azoknak a ritka helyeknek, az egészségügyön belül, ahol a családosok szolgálati lakáshoz juthatnak.  - Na várjunk csak, ezt most mindjárt tisztázzuk, gondolta Henrik.  - Igazgató úr, nekem jelenleg csak egy élettársam van.  - És mi a probléma?  - Hát csak gondoltam...  - Nagyon helyes, legyünk egymással mindig őszinték. Költözzenek ide. Van egy használt bútoráruház Dobrokon, fillérekért berendezhetik onnan az otthonukat. Az új osztályt egyelőre én vezetem, tért vissza a témához. - Az én Almási professzor barátom meleg ajánlása alapján kinevezem adjunktusnak. Elfogadja?  - Henrik ekkor megismerte azt a furcsa érzést, amit laikusan ájulásnak szoktak nevezni. Vagyis tényleg majdnem elájult, és halálra sápadt arccal bólogatott.  - Biztos vagyok benne, hogy jól fogunk együtt dolgozni.  - Károlyi doktor felállt, és a gyógyszeres szekrényhez lépett. Egy üveget vett ki onnan.  - Na ezt a percet pecsételjük meg,  - töltött két pohárba, a vízszínű italból. Az egyiket átnyújtotta, majd koccintottak, és azt mondta:  - Szervusz, szólíts Kálmánnak.  - Ez a hallatlan sietség, ahogy az igazgató fölfelé röpítette őt a karrierjén, Henriket teljesen elbizonytalanította. Nem várt, és nem is várhatott ilyen eredményt.  Tudata mélyén tiltakozott is, mert maga előtt látta a professzor ragyás képét, és villámokat lövellő szemét.  Mi lesz, ha megtudja, hogy itt az ő hátán kapaszkodik a csúcsra. Mert ez Henrik számára a remélt és elérhető legmagasabb rang volt.  - No, proszit!  - bíztatta koccintásra a főigazgató, és azt mondta: Szervusz Henrik.  - Ő pedig azt felelte:  - szervusz, Kálmán bátyám.

                                                         6.

 Van egy emberem - nézett Károlyi doktor a távozó Henrik után. Tetszett neki, ahogy fogadta a kinevezését. Látta, mennyire megilletődött, amikor pertut ajánlott neki. Őszintén szólva, maga sem értette ezt a gesztusát, mert minden orvosával csak hosszabb idő után tegeződött. Úgy érezte, ebben a fiatalemberben nem fog csalódni. Pedig az egész életét végig kísérte a csalódás. Hány ember mutatta, hogy barát, sőt jó barát, aztán egy váratlan pillanatban hátba döfte. Most viszonylag jó hangulatban tudta ezt végig gondolni. Az intrika nem volt ismeretlen fogalom a számára. El tudta képzelni, hogy egy ilyen jó kiállású férfit, mint ez a Henrik, hogyan próbálták behálózni a nők. Szerencsére Almási Titi normális ember, a pletykára megfelelően reagál. A legjobb amit tehetett, hogy ide irányította ezt a fiút.  Mindkettőjükön segített ezzel.  Habár vele már korábban is megtette, amikor a kandidátusi bizottságban melléje állt. És ebben a mostani ügyben is a tanácsaival. Megmondta, hogy az egyetlen jó lépés, ha kiharcolja magának ezt az önálló intézményt, a Pusztamarsi Tüdőszanatóriumot. Végül is, nem volt újdonság a számára, hogy itt harcolnia kell. Persze nem csak neki. Azóta, hogy idejött, Ligeti Karcsi már a hatodik megyei főorvos. Leváltják, elüldözik őket két-három évenként. Így aztán egyiküknek sincs áttekintése a megye egészségügyi helyzetéről. Nem is csodálkozhatott, hogy ez a szegény Ligeti is a helyi kalandorok ügyeskedését támogatja. Most már biztos, hogy  Gyuratz Imre elérte Sulyoknénál a támogatást, és a megyei kórházhoz csatolják a Tüdőgondozó Intézetet. Csakhogy ő nem akar Gyuratz Imi beosztottja lenni. Másoknak ez a kérdés nem sokat jelent. Talán a kollégáinak sem, akiket ő nevezett ki főorvossá. Nekik Gyuratz főigazgató úr éppen úgy megfelel. Az összevonás indokai tőle származnak. Csak abban van különbség, hogy ő a Pusztamarsi Szanatóriummal akart fuzionálni. Nem úgy állította be az igényt, hogy a kórháznak legyen egy tüdőgondozója, hanem fordítva, hogy a tüdőgondozónak legyen egy szanatóriuma, a tbc gyógyításának hosszadalmas időszakára. Az érveit félre söpörték. Sulyokné, a megyei személyzetis,  gúnyosan azt mondta: "Károlyi doktor úr, itt csak a névjegye változik, ezentúl  nem az áll majd rajta, hogy főigazgató." Ez a legnagyobb sértés, amit eddig a megyében kapott. De ez csak a személyére vonatkozott. Azt is mondták, hogy ez a kastély le van robbanva, egy fillért sem érdemes rákölteni. Meg különben sincs már itt tüdőbeteg. Ez az ostobaság elképesztette őt. Vitatkozott hát. Meggyűlölte itt mindenki, osztályvezetőtől a megyei elnökig. Ezek ellen nem sokat tehet. Sulyokné férje az egészségügyért felelős megyei elnökhelyettes, hetente kétszer Gyuratz Imre kártyapartiján tarokkozik. A múlthéten száztízezer  forintot engedtek neki nyerni.

Itt egyetlen megoldás lehetséges, olyasmit ajánlani, amit Gyuratz Imre is szívesen fogad. A kórházhoz csatolt tüdőgondozóval, duplájára emelkedik a jövedelme. Viszont a kórháza most is zsúfolt, nemigen képes új betegek tisztességes elhelyezésére. A sebészet folyosóján mellkasi betegek fekszenek, az urológia pedig úgy bűzlik, mint egy trágyadomb, még a fürdőhelyiségekben is betegágyak vannak. Két éve már a szennyes-raktárba akarta őket telepíteni. Ezért volt remek az Almási Titi ötlete, hogy ajánlja föl a megyének, amennyiben megkapja a Pusztamarsi Szanatóriumot, ő az egész urológiát átveszi. Csodák-csodája, ebbe belementek, csak szervezze meg az elhelyezésüket, az ellátást, az egészségügyi személyzetet.  Orvost nem ajánlottak fel, szerencsére. De hát a megyében jelenleg száz orvos hiányzik.  Ennek kétharmada a községekből és a járási tüdőgondozókból,  a többi pedig a megyei kórházból. Ez az elhanyagolt kis kastély a betegeivel, valamiféle szégyenfolt volt mindig, senki nem gondolta, hogy itt gyógyítás folyik. A megyei kórház elfekvőnek használta, a már gyógyíthatatlannak tartott tüdőbetegek  gyűjtőhelyének. Itt mindig ötször annyi volt az elhalálozás, mint más kórházakban. Az orvosi kar erkölcsi színvonala már nem süllyedhetett volna alább.  Birkás doktor, az igazgató, disznók szagától bűzlött. Korábbi orvosai, vagy  tiltott abortuszt végeztek, vagy  drogoztak. Móri doktor például harminc beteg nevére írta föl rendszeresen a morfiumot. A mostani két főorvos közül is az egyik két évet ült. Elütött egy gyereket és magára hagyta. A másik nyíltan megmondta, hogy csak a lakás miatt vállalt itt munkát. A két alorvos is átmenetinek tekinti ezt a helyet. Egymással sem jönnek ki, a családjaik is utálják egymást.  Most, hogy ezt végig gondolta, annyira igaznak érezte Nelli minden érvét. A felesége örökös tiltakozását, hogy ennyi ellenállás és bosszúság dacára, ő még mindig ragaszkodik ehhez a rohadt megyéhez.

Elli soha nem helyeselte, hogy itt vállalt munkát, elfecsérelte a fiatalságát, feláldozta az egészségét és kettejük boldogságát. Mint az ingázók, egy héten egy napot találkozott a családjával. Elli nevelte a három gyermeket, ő pedig szombaton haza, vasárnap vissza.  Még azt a sivár gyorsvonatot is jobban ismeri, mint a pesti lakást. Elli nem jött ide, azt mondta, ő nem hagyja el a gyermekkori otthonát. Neki hat napon át maradt a háromszor-négy méteres  szoba, kilátás az udvarra. Tizenöt év óta abban ébred, abban fekszik. Többször is felajánlottak már neki lakást. Minden megyei főorvos követelte, hogy hozza ide a családját. Nelli minden alkalommal nemet mondott a költözésre. A gyerekek nőttek, iskolába kerültek. Mára pedig Ilka is, Évi is férjhez ment, Norbert pedig megnősült.  Elnéptelenedett az a lakás. Nellit mi köti már oda? Ő valahogy idegennek érez ott mindent. Pedig abban volt boldog. Két évig, amíg ide nem jött. Ebbe a megyébe, ahol azzal vádolják, hogy ő nem szereti ezt a helyet. De ez nem igaz. Olyanná vált, mint a helybeliek. Minden évben reszketve figyeli a tavaszt, a nyarat, hogy milyen termésük lesz, hogyan telelnek át, mert a tbc-s járványtant és a terület gazdasági helyzetét nem lehet elválasztani egymástól. Mezőgazdásszá lett ő maga is. Kigúnyolják, ahogy örül, ha két-három cső kukorica van egy tövön, és mondja, hogy milyen jó. Mert ez őt érdekli, hiszen nem mindegy, hogy az emberek nyomorognak, vagy gazdagok. A tbc szociális betegség. Az igaz, hogy Horthy Polett is tuberkulózisban halt meg, de nem ez a jellemző. És az, hogy épülnek az új házak, jól mennek a dolgok, vagy nem épülnek, mert az emberek szegények, neki nem mindegy. Nelli azt szokta neki mondani: Kálmán, te a fellegekben élsz. Mond mást is, amikor már a dühtől elveszíti a türelmét:  - Miért fontosabb neked az a nyomorult megye, mint a családod, hisz ott mindenki megfojtana egy kanál vízben.  - Kétszer el akart már válni tőle. Aztán megsajnálta, visszafogadta őt. Legutóbb amikor megtudta, hogy átvészelte a sokadik angina pectorist. Ez egy megyei értekezleten történt, amikor először szóba jött, hogy ő akár ingyen is elvállalja ennek a szanatóriumnak a vezetését. Persze másodállásban, mert a tüdőgondozót semmi pénzért nem hagyta volna el.  Most viszont kényszeríteni fogják erre. Mindenki tudja itt a fejesek közül, hogy ő nem lesz Gyuratz Imre beosztottja, Pusztamarson meg esetleg nem lesz mégsem igazgató. Talán már jelöltjük is van. Most ugyan áldását adta arra  a megye, hogy szervezze meg itt az új osztályt. Csak magának szervezi-e? Vagy a rokonságban, a haveri körben meg is van már az igazgatójelölt.

Most is érezte mellkasában azt a szorító nyomást, ami egyértelműen az angina pectoris jele. Nyitott szájjal szedte a levegőt,  kiverte a hidegverejték, kínjában a nyakát, karjait gyömöszölte, majd ahogy a gyomrában is egyre jobban erősödött az éles fájdalom, nyögdécselve felállt, a gyógyszeres szekrényhez botorkált, kivett egy nitromin tablettát és rágni kezdte.

Ki tudja, hányadik rohama volt már ez, és minden újabb egyre fájdalmasabb, hosszabb. Egy idő óta rendszeresen figyelte magát. És szakorvoshoz is elment. Sipos Pista, a szívsebész, azt mondta:  - Másfél lépésre állsz a szívinfarktustól, kerülnöd kell a pszichés stresszeket.  - Ezen persze csak nevetni lehetett. Rábeszélte őt, hogy szokjon le a dohányzásról, s ezt meg is tette.   Illetve egy rövid ideig. Aztán újra jelentkezett az angina pectoris. Sipos doktor felajánlotta, hogy elvégez rajta egy Bypassműtétet, de neki eddig nem akaródzott kivetetni se a lábvénákból, se a mellkas falából egy egy darab artériát. Most azonban, hogy félóra alatt nem múlt el ez a kínzó fájdalom, már mindenre kész lett volna.  Tudta, hogy vissza kell indulnia Dobrokra, és csak feküdt tovább a pamlagon. Pulzusa még mindig száz fölött volt, de azt gondolta, ha egy órán belül sem éri el a szívinfarktus, akkor mára talán megmenekült.

 

                                                      7.

 

Henrik már harmadszor élte át, milyen az, amikor valaki leszerel, megválik a munkahelyétől. Aláírásokat gyűjt, hogy becsületesen elszámolt minden köpennyel, trikóval, műszerekkel, a nevére kiadott cuccokkal: vérnyomás-mérő, sztetoszkóp és fecskendők, injekciós tűk, az éjjeli lámpa.  Mindent leadott. És  leadta a kellemes éjszakákat. Minden nővér azt gondolta, hogy miatta kell elmennie. Mert a pletyka azelőtt sem kímélte. Most a nővérek szende pofával surrantak el mellette. A beteg nők közül Emőke a nyakába csimpaszkodott a négy ágyas kórteremben, és a három másik nőbeteg is szipogott. Emőke egy elomló húsú vörös dundi. Henrik egy hét elmúltával, megdöbbenve csodálkozott, hogy ezt a kis pacalt lefektette. Most aztán igazán komolyan kellett vennie a fogadalmát, hogy visszafogottabb lesz és nem fekszik le minden elébe kerülő  nőnemű lénnyel.  Ezt muszáj is volt megfogadnia, mert Magdi ellenállás nélkül beleegyezett, hogy elköltözik vele Pusztamarsra. Még ott is várhatták bonyodalmak Vera nővér miatt, aki éjfél felé kopogtatott be hozzá a nővérszálláson, megkérdezni, van-e cigije, mert az övé éppen elfogyott. Ő már az ágyban volt,  és eszébe sem jutott felkelni, csak annyit kért, hogy a baby-dollos látogatója fordítsa el a kulcsot a zárban. A helyzet az volt, hogy éppen ez a kissé csontos langaléta nő tetszett neki legkevésbé, a megismert nővérkék közül. Anci és Ari már a megérkezése után nyolcast kapott nála. Aztán a többi három nővér  között, akik a vizitet kísérték, szintén volt egy, aki még a fehér köpenyen át is képes volt tízes pontozásra domborítani. Nem tudta a nevét, de Kálmán elképesztő bejelentése után, hogy őt adjunktusnak nevezi ki, azonnal arra gondolt, ha választhat osztályos nővéreket, egyikük ez a fehérköpenyes lesz. A másik pedig Anci vagy Ari? Ezt még nem tudta eldönteni. De Verára nem gondolt, az biztos. Mégis ezzel sikerült elsőnek ez az intim összeborulás.  Vera vad volt, de őt egyáltalán nem ragadta magával a csúcsra.  Úgyhogy az aktus után egyszerűen elküldte.  Már az ajtóban volt a nő, amikor nevetve utána szólt, ja, és nincs cigarettám. Kösz, már nem is kívánom, búgta vissza hasonló stílusban a kissé rekedt alt. Henrik már akkor éjjel magára parancsolt, hogy az ilyen légyottokkal le kell állnia.

Nem volt ez még éppen szent fogadalom, de azért egy kis közelítést jelentett az óvatosság, vagy mondjuk úgy,  a józanész felé. Így már nyugodtan oda állhatott Magdi elé, aki órákon át faggatta, hogy mégis, milyen az a hely. Ő aztán mesélt, improvizált, lódított, amikor látta, hogy Magdinak valami nagyon tetszik. Beszámolt a gazdasági igazgatóról, utánzásával hahotára késztetve kedvesét. Aztán bemutatta a dirit, és Viktort a csacsifogattal. Vidám egy este volt ez a beszámoló. Az orvos kollégákat épp csak megemlítette, a nővérekről meg annyit mondott, afféle vidéki tyúkok, de reméli azért használhatók.   - És én mit fogok dolgozni?  - kérdezte Magdi. Henriknek megint rögtönözni kellett.  - Majd meglátod, milyen jó kis titkárnői állás vár rád - mondta. Pedig Károlyi doktor csak annyit említett, hogy igen nagy szüksége lenne már egy ügyes gépírónőre. Magdit ez megnyugtatta és inkább Henrik munkája felől faggatózott. Egészen oda volt attól, hogy ő adjunktus. A lakás is érdekelte. Mindjárt eszébe jutott,  hogy átmenetileg ide hozhatná a bátyja fiát, aki ősszel kezdi Pesten az egyetemet. Legjobban ez az  itt hagyott kégli foglalkoztatta. Henrik ebből is láthatta, hogy neki magának is meg kell teremteni a biztonságos egzisztenciát.  Nem számíthat egyetlen nőre se, és már nem is akarta tovább kiszolgáltatni magát. Óriási haditervvel készült elfoglalni az új állást. És nem gyerekesség, vagy jellemgyengeség volt az, hogy már most nyomatott száz darab névjegyet, amelyen Dr. Botár Henrik adjunktus neve állt. A terv, ami megfogalmazódott benne, egy átfogó vizsgálatot jelentett, leendő munkahelyének valamennyi személyére vonatkozóan.  Ilyen hivatalos és prózai stílusban fogalmazott, mert a tét az ő számára óriási volt.  Vizsgálódásaiba nem akart semmiféle érzelmet belevinni. Tudni akarta, hogy ki-kivel, milyen viszonyban áll, ki a barátja, ellensége, és ki, kit támogat vagy mószerol. Magamagának is meg kell találnia azt a valakit, aki, ha ő süllyedne, utána nyúl.

Nem kis feladat ez egy ismeretlen helyen, ahol már első látásra szembetűnnek az egymás ellen feszülő indulatok. Biztosra vette, hogy az orvos kollegák részéről nem volt őszinte a barátságos fogadtatás. Döntenie kellett, hogy az igazgató ellen szövetkezik, vagy melléje áll. Első eset volt pályája során, hogy a főnök jóindulatára számíthatott. Viszont az is felmerült benne mindjárt, hogy ez melyiküknek nagyobb érdeke. Már csak azért, mert igen-igen hirtelen érte ez az előléptetés.  Soha nem volt eddig óvatos. De aztán arra gondolt, hogy a francba is, nem kódoroghat örökké az ország kórházaiban, hisz május ötödikén elmúlt harmincéves. Így vagy úgy, valahol ki kell kötnie. Károlyi igazgató urat, ezt a "pertu" Kálmánt, enteralgiásnak találta. Legalábbis a savanyú képe után, olyannak tűnt, mint akinek nincsenek rendben a belei. A pálinkát viszont,  amivel őt is megkínálta, úgy bedobta, mint egy rutinos piás. Ő pedig krákogott, a torkát égette az ital. Ha csélcsap volt is, azt azért el lehetett mondani róla, hogy mértékletes életet él, nem iszik, nem dohányzik. A nőkkel viszont  mindent sikerült kipótolnia. Eddig. Mert nem hiányzott neki egy újabb bonyodalom. Megnyerőnek találta ezt az új helyet. A kastély, amire ugyan ráfért volna egy alapos tatarozás, elragadó volt. Mindig morfondírozott azon, hogy ezek az arisztokraták, akiket negyvenöt után egyszerűen megfosztottak minden vagyonuktól, miként viselhették el ezt a csapást. Hiszen az ő családjának már az is katasztrófa volt, hogy a lakóházukat elárverezték, apja hibájából. Halál követte és erkölcsi, anyagi leépülés. Egyedül ő maradhatott kívül a veszteségi körön, mint kollégista. De azóta sincs otthona. Mikor meglátta a kastély parkjában azt a két szobás üres lakást, úgy érezte, hogy végre vár itt rá egy igazi hajlék.

Mindent megbeszélt Kálmánnal, az elsejei leköltözést, a munkába állást. A legteljesebb megértést tapasztalta, ám azóta sem szűnik benne a szorongás.  De ez nem az ismeretlen hely és megbízás miatt van. Magdi az oka. Mert ha ide költözik vele, elveszíti azt az esélyt, hogy bármikor felállhat és becsukja maga után az ajtót. Soha nem kellett még berendeznie egy otthont. Ez most új feladat volt, és bizonytalankodott, néha azt sem tudta igazán, hogy akarja-e. Egyelőre riasztónak tűnt még csak elképzelni is, hogy ő Magdival teremtse meg az új otthont. Berendezkedik egy olyan nővel, aki utálja a falut. És ez itt még  annyi sincs, mint egy falu. Jól van, a park az szép. De csak a fák, a bokrok,  az amennyi ebből gondozott. Egyébként olyan, mint egy dzsungel.  Tudta, hogy csupán ürügyek ezek, és még csak nem is a Magdi kifogásai.  Be kellett látnia, hogy az önzése még mindig nagyobb, mint az érzelem, ami a nőjéhez köti. Ez nem igaz, tiltakozott, csak hát ez most nem az a szitu volt már, mint amit Ilivel, vagy Erikával átvészelt. Itt huzamos tartózkodásra számított, ahol megalapozhatja végre a jövőjét. Ám maga sem tudta, miért érzi úgy, hogy ez egyedül nem megy. Ehhez szüksége van valakire, és éppen Magdira, akivel kialakíthat egy tartós kapcsolatot. Végül azt bizonygatta magának, hogy az ő részéről ezzel nincs is baj. És ha aggódik, csak amiatt van, hogyan viseli majd Magdi az új életet, azt, hogy kiszakad a megszokott otthonából, a munkájából. Magdi azonban azzal állított be délután, hogy felmondott.

Ez mindent eldöntött. Már nem lehetett tanakodni, újra és újra azon töprengeni, hogy mi lenne a jobb. Magdinak ez a lépése egy teljesen új és talán elkerülhetetlen jövő felé lódította őt. Most már ha beledöglik is, fel kell vállalnia, hogy nem egyedül állít be oda, és ezzel a nővel próbálja megalapozni a karrierjét.

 

                                                    8.

 

Mióta is? Hát bizony már tíz éve dolgozott itt Viktor. Azóta, hogy Andriska született. Mondták is, no vén bolond, negyven múlt és most kell neki kisgyerek. A testvérei nagyok voltak. Juliska már Hudászon volt gondozó a libásoknál. Akkor toborozták itten a leendő ápolónőket. Az asszony aztán megmondta, hogy Julcsi ide nem jöhet. Se az Imrus, semmiféle munkára. Hát akkor már úgy volt, hogy a nagyobb fiú majdnem kész asztalos. Jól van, ő nem erőltette. Borzasztó, mennyire viszolyogtak a faluban a tüdős kastélytól. De ő kinevette őket. Hát mi a baj itt? Egyik beteggel se találkozik, ha nem akar. No meg aztán a doktorok is itt vannak.  Csak elkapnák ők is a tüdőbajt,  ha olyan veszélyes lenne. Na az biztos, hogy  a Szabó Dani, bekerült a bacisok közé. De annak már az öreganyja  is hektikás volt. Viktor addig a vasútnál dolgozott, a dobroki pályafenntartóknál. Aki volt már ott, tudhatja, milyen egy komisz munka az. Pénzbe itt se ígértek többet, de helyben van, két perc, aztán már otthon is van a biciklivel. Meg Bendegúzzal is csak haza ugrik. A csacsit hívják Bendegúznak, Birkás igazgató úr nevezte el, amikor megvette a gyarmati vásáron. Nem tetszett neki, hogy addig Mózsi volt a neve.  Szelíd kis jószág ez, nem akaratos, ahogy a szamarakról mondják. Ő barátságban van vele. Amennyit az már fuvarozott a kastélynak, meg hát Birkás igazgató úrnak is. Azért vették, hogy kiváltsa a Latriát, az öreg mikróbuszt, ha csak kisebb terheket kell itt helyben fuvarozni. Ő lett a szamaras Viktor a faluban. Csak gúnyolódjanak. Neki itt jó helye van. Hát nem ő az igazgató az biztos, csak udvaros, de szépen eltelt a tíz év. Volt benne jó is, rossz is. Kiszolgált már egy igazgatót. Most aztán jön a másik. Hitványabb ez se lehet, mint az előző. És itt van még a Birkás igazgató úr özvegye is, a búgató Lenke. Azért ez a csúfneve, mert ő hozatott ide pár éve egy kant, aztán az egyik ólban csak elletett. Most is tizenhét disznóval eteti fel a betegek ételmaradékát. De ez nem sokáig lesz így, mert a Károlyi igazgató úr ellenzi, és már fel is szólította a Birkás igazgatónét, hogy sürgősen távolítsa el innen a sertéseit. No ezt csak úgy hallotta Viktor. Bokor Tihamér, a gazdasági vezető beszélgetett Gémesi Arankával, a pénzügyessel.  Föl voltak háborodva, hogy így nem lehet  megnyomorítani egy özvegyet.  Nincs is jogcíme az új igazgatónak, hisz csak félállásos, mondta megvetően Bokor. Na és a szerzett jog? Hát ez olyan, hogyha nekem van egy telkem, amire csak egy másikén birok rámenni,  és már tíz éve használom, azt a törvény is elismeri. Szerintem  nagyon fineszes, mert így akarja végleg elüldözni innen Lenkét, morgott dühösen a gazdasági igazgató. Én meg azt nem tudom, minek kínlódik itt Lenke, mondta Aranka, behurcolkodhatna Dobrokra, a házukba. Úgyis üres lett, hogy a lányáék felköltöztek Pestre. Én a helyébe bemennék innen.  Minek menne, mikor jól érzi itt magát, ellenkezett Bokor Tihamér. Meg aztán az emlék! Az semmi?  Itt halt meg az ura.

A disznókat is amiatt tartotta meg, gondolta Viktor epésen. Nem nagyon szívlelte az igazgatónét, mert ez fösvényebb volt, mint az ura. Régebben még csak jutott neki is tőlük szilveszterre egy darabka malacpecsenye. De ha jól meggondolja, egy esztendő óta, majdcsak ingyen hizlalja a disznait. Meg vesződik a malacokkal, mert van bőven, két koca után. Az a rengeteg etetés, ganajozás. Már csak a moslék hurcolása naponta két hordóval. Meg a kukoricadarálás. De előbb még el is kell azt hozni. A vénasszony minden fillérrel elszámoltatja. Az csak jó lesz, ha az új igazgató végét veti ennek.

Látta ő azt, hogy össze voltak ezek nőve, a Birkás Tihamér igazgató úr, meg a Bokor Tihamér. Nemcsak a nevük, de még a természetük is egyforma  volt. Egyik is, másik is csak parancsolt.  Szegény Szabó Pali úgy ment el innen, hogy majdnem agyonütötte a gazdasági igazgatót. Mitől lett igazgató egy ilyen hatökör. Amiket ez mond, meg csinál! Azt mondják, Pesten valami nagykutya rokona van. De hát attól még nem kell hülyének lenni, hisz a bolond Kónyi Janinak is több esze van, pedig az képes volt egereket engedni az elsőáldozós kislányok közé a templomban.

Na jó, hát berzenkedhet Bokor Tihamér a Károlyi igazgató úr ellen, szemtől-szembe nem nagyon mutatja. Tegnap egész nap ment az a rakodás, hurcolkodás, az elsőről a másodikra. A betegeket reggel kihessegették a parkba. Azt se nézte senki, melyikük gyújt rá. Már inkább csak a férfiak. Az öregebb nők ott gubbasztottak a padokon, a fenyves sétányon,   a fiatalabbak meg egymásba kapaszkodva sétálgattak a pongyolájukban. Ilyen se volt még itt. Amikor Károlyi igazgató úr kiérkezett Dobrokról, akkora felfordulást talált, hogy perelni kezdett a két főorvossal. Mert az volt a feladat, hogy az első emeleti női osztályt, fel kell költöztetni a másodikra. Az elsőn pedig rendet tenni, tisztát húzni, hogy legyen hely, amikor jönnek az új betegek. Ezt a Pacsi Ilonka mesélte Viktornak, mert rokon is, meg az ő révén került ide nővérnek. Ki volt adva, hogy a  személyzetből minden épkézláb ember segítsen, hogy a betegek mielőbb az új helyükön legyenek. A  második emeletet megfelezték. A férfi osztály összetömörült a folyosó  keleti oldalán, a nők meg a nyugati felébe költöztek. Azt mondja az Ilonka, hogy doktor Vajda főorvos úr úgy összeveszett a Kohán főorvos úrral, hogy az ápolónőknek kellett őket visszatartani. Egyik négy ágyas szoba miatt csaptak össze, mert Kohán főorvos úr tartaléknak akarta megtartani. De Vajda doktor úr nem engedte. Mert mi is lett most? Eddig minden főorvosnak volt egy emelete, jelenleg meg nem maradt neki csak a fele. Azt mondta Kohán főorvos úr az igazgató úrnak, hogy ő ezt csúfságnak tartja. Ilonka ott állt mellettük, látta, hogy az igazgató úr elvörösödik, és indul lefelé, azt mondja, jöjjön az irodámba főorvos úr.

Mindenki csak bámult, de Vajda doktor úr észbekapott és ráripakodott a népre, hogy szaporán végezzék el amit még kell, aztán jöhetnek vissza a betegek. De azok akkor már túl voltak az ebéden, egész nap tartott a hurcolkodás. Délutánra csendesült el a dolog. Viktornak csak annyi dolga volt, hogy mire a mosókonyhába hordják a szennyest, ő már befűtsön a kazánba. Ott aztán ment a terefere, nővérek, takarítónők, fújták mind nagyhangon. Egyik se szapulta a doktorokat, de a Kohán főorvos úr tényleg egy izgága alak. Ilonka, azt mondja, nincs olyan nap hogy őt, valamiért meg ne szidná. Csak hát új hírek vannak, meg események.

A hír az, hogy a Kohán főorvos úr el akar menni. Ez biztos igaz, mert Aranka férje, a Gémesi Ottó, azt beszélte Bokor Tihamérral, alá kell íratni vele, hogy nem tartozik semmivel. Viktor ismeri ezt, rajta behajtották egy tömpe csákány árát a pályafenntartóknál. Pedig azt is tudta, ki lopta el. A göbös Burján. De hiába, nem lehetett semmit rábizonyítani. Itten is vigyázni kell minden szerszámra. Valamelyik nap ellenőrizte a kamrában, hogy meg van-e a három nagy gereblye, a két lapát, meg az ásó, de leginkább az irtókapa, amilyet egyszer már elloptak tőle. Kérte a gazdasági igazgatót, hadd vehessen másikat, de az nem állt vele szóba. Azt mondta, mért nem vigyázott rá jobban. Elhozta hát otthonról a magáét.  Mindenütt van azért baj. Csak ez a zűrzavar most hogyan érinti majd? Az már igaz, hogyha elmegy a búgató Lenke, nem lesz itt tovább sertés. Ez egynek jó.  Aztán megjöttek az új doktorék. Hogy micsoda felesége van annak! Pacsi Ilonka aztán tényleg egy szemrevaló lány, de ez itten, olyan, mint egy színésznő. Segített nekik berendezkedni. Mert a Botár adjunktus úr igen kedveli őt, megkérte, hogy tologassa helyükre a bútorokat.  Dobrokról hozták tehertaxival. Nem új egy se, de majdnem olyan. Az ágyuk szélesebb, mint nekik otthon a kettő. Finom emberek, de Magdika, a doktorné, ahogy a vers mondja: Földiekkel játszó égi tünemény. Most örült, hogy annyira kedveli a verseket. Még gyerekkorból, mikor maga is irkálgatott. Igaz, csak csúfolódót. Egyszer a kántortanító úrra azt találta ki: Kötelet a nyakára, ennyi volt a nyak ára. Mert mindig piszkálta őket az énekórán, hogy  húzzák ki a nyakukat, hadd jöjjön ki az a drága hang. Így elmerengett a régi dolgokon, mert csak a szép vershez tudta hasonlítani ezt a hirtelen itt termett tündérlányt. No aztán éppen most baltázta le  ez a Bokor Tihamér, hogy soha nincs kéznél, amikor kéne. Mindjárt futni kellett, hogy  végiggereblyézze a murvát, a Fenyves sétányon. Közben meg az is eszébe jutott, hogy most már majd nem lesz szükség Bendegúzra. Aztán mindjárt röhögni kezdett, mert arra gondolt, hátha éppen a szamaras kordén szeretne kocsizgatni az új igazgató.

 

                                                    9.

 

Voltak már viharok, csetepaték, meg küzdelmek Károlyi doktor élete során, de ez, ami a legutóbbi héten történt,  mindegyiken túltett. Talán azért érzi így, mert elfáradt. Magyarán mondva, elege van mindenféle csatározásból. Olykor már nem is látja a célt, amely valóban szentesítené az eszközt. Azt viszont előre látta, hogy nem megy ez itt simán, ahogy semmi nem megy, legalábbis az ő praxisában. Azt viszont eldöntötte, hogy mindenáron megvalósítja az elképzelését. Nem várta, hogy Kohán Szilveszter majd tapsikol. Illetve, mindaddig ezt tette, amíg rá nem jött, hogy ő soha nem nevezné ki az új osztályra. Nemcsak a miatt, mert ehhez urológusi szakképesítésre volna szüksége, hanem azért, ahogy viselkedik vele szemben. Igen jó embere volt Birkás Tihamérnak. Azt lehet mondani, hogy helyette ő volt itt az igazgató. Hány értekezletre nem az öreg Tihi ment, hanem Kohán főorvos úr. Főleg a Gondozóintézet megbeszéléseire. Egy örökké vitatkozó nyegle alak volt ez. Ha nincs olyan szerencséje, hogy Almási professzor átengedi neki Henriket, akkor sem nevezte volna ki az új osztály élére Kohánt. Hanem inkább a gyengébb képességű Vajda doktorra bízta volna, amíg urológust nem talál. Emiatt nem érezte magát elfogultnak, vagy általában szubjektívnak, még ha gyakran fogták is rá. Észnél akart lenni. Látta, hogy a megyei gondozók orvosai, szívfájdalom nélkül nézik végig az ő leépítését. Talpon maradni! Ez volt most a legfontosabb. Nem ártott volna segítség, de ahogy elemezte a kapcsolatait, megdöbbenve jött rá, hogy igazából nincs egyetlen barátja, vagy akárcsak jóembere. Almási professzor talán. De mit tehet, vagy akar-e tenni bármit is, egy miniszterhelyettessel szemben. Mert ő erre vezetett vissza mindent.  Mellőzést, hátráltatást, az éves jelentéseinek félremagyarázását, vagy az eredmények lekicsinylését.

Milyen jó lett volna most Elli megnyugtató hangja. Aztán ahogy ez a hang dorgálásba csap: makacs, konok, ostoba, szívtelen, örök vesztes. Inkább hallgatta volna most is Elli lágyan duruzsoló hangján mindezt, mint őrlődni, hogy jól van-e így. Helyén- valóak-e  a döntései? Előre látta, mi lesz itt: földrengés, égzengés, de elszánt volt végig, hogy a két osztály  összevonását végrehajtja, kiüríti az első emeletet. A másodikon létre jön egy hatvannégy ágyas Pulmológia. Az első emelet pedig befogadhat ugyanennyi extrapulmonális beteget, a tbc-s urológián. Egyelőre itt lesz Henrik, mint adjunktus. Később persze, a  feltöltött osztályra még fel kell venni legalább egy orvost. A nővérkérdés megoldott, át lehet helyezni Vincze Verát és Pacsi Ilonkát. Egy ilyen kész ténnyel már elő lehet állni a megyénél. Bár tudta, hogy Ligeti, a megyei főorvos már hónapok óta pedálozik Sulyoknénál, hogy kinevezhesse valahová főorvosnak a nővére öccsét. Hát jó! Ő lemond a gondozó intézeti főigazgatóságról. Máris szabad a hely. Egyelőre persze még azt sem tudta, hogy  merrefelé orientálódik Kohán Szilveszter. De ezt a kérdést most valahogy elhessegette. Azzal kellett foglalkozni, hogy a szanatórium irányítását hogyan tehetné eredményesebbé. Volt egy gazdasági igazgatója, a Bokor Tihamér. Ugyancsak Birkás doktor jóembere.  És nem is ez a legnagyobb baj, hanem mert annyira hülye szegény, hogy azt már díjazni kéne. Vagy hat éve találkoztak először, mégpedig a megyei igazgatók értekezletén. Birkás akkor vette fel protekcióval. Állítólag valami magas rangú belügyes a sógora. Jól van, hát legyen protekció, de ez az ember mindenáron ki akar tűnni, mindenhez hozzászól, nyilatkozik. Ott, azon az értekezleten kialakult egy kis szakmai vita az intravenás gyógyszerezésről. Ez a Bokor meg felállt és azt mondta: "Én nem az ultrabénás vitához akarok hozzászólni..." A döbbent csend után kitört a hahota. Ő meg, mivel vele szemben ült a hosszú asztalnál, áthajolt hozzá és odasúgta: Intravenás! Erre Bokor Tihamér elvörösödött és dühösen sziszegte feléje: "Az mossa rám az első kezet..." Ő ilyennel még nem találkozott, hogy valaki egy perc alatt két ekkora hülyeséget képes legyen mondani. Ez az ő gazdasági igazgatója. Azóta gyűlölködik. De hát mindenkit nem válthat le. Most például megbízta, hogy szüntesse meg  a Birkásné hizlaldáját, mire el kezdett vitatkozni, hogy mért, hisz ez eddig is itt volt! Aztán itt van ez a szamár. Először arra gondolt, hogy ettől is meg kell szabadulni, de végül elhalasztotta a döntést. Talán meg lehetne tartani a betegek szórakoztatására. Ebbe az ötletbe kicsit belekapaszkodott. És semmi furcsa nem volt abban, hogy a sokkal fontosabb kérdések mellett, ez is ennyi helyet kap a gondolataiban. Szerette az állatokat. A csacsikhoz pedig egész kicsi kora óta vonzódott. No jó, majd erre még visszatérünk, hessegette el a gyermekkori emlékeket, de a hirtelen támadt jó hangulata nem tűnt el. Valamiféle  megnyugvást  érzett, és rég nem tapasztalt bizakodás fogta el.  Találkozott Henrikkel és Magdival. Mintha Elli állt volna előtte hirtelen, ahogy álmában szokott, fiatal lányként, kicsattanó szépségében, magába olvasztva az ő érzéseit és minden gondolatát. Jó néhány pillanat kellett, hogy meg tudjon szólalni. Aztán Magdi feléje nyújtotta a kezét, s ahogy ő megfogta, úgy érezte, nem is akarja elengedni. A szeme elvarázsolta, a szája, mint a haiti nők rózsává duzzadt ajkai. Csak bámulta őt.

Hát itt vagyunk, főnök,  - mondta Henrik vidáman, szeméből csak úgy sütött a jóindulat.

- Nagyon örülök  - felelte ő.

- Holnapra talán berendezkedünk,  - mondta Magdi  - ugye a lakásszentelőn együtt ünnepelünk.

-Természetesen, és köszönöm  - válaszolta elfogódva, és ha nem értette is, mégis úgy volt, hogy ez a meghívás ünnepi érzést ébresztett benne. Itt, ahol ezernyi gond és vesződség várta. Izgalmat érzett, feszültséget, és a szíve táján is elindult az a szokásos szorító nyomás, ami aztán mindig őrjítő fájdalommá erősödött. Most is ezt várta, de csak egy meleg zsibbadást érzékelt, mint amikor az ember kicsit tovább fekszik a napon.

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 7
Tegnapi: 4
Heti: 21
Havi: 26
Össz.: 35 215

Látogatottság növelés
Oldal: ÍRÁSOK II. Dr.N.
PÁLFALVI NÁNDOR ÍRÓI VILÁGA - © 2008 - 2019 - ovassengem.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »